A fogváltás

fórum dental fogászat ügyelet debrecen fogváltás

Az ember egyszer váltja a fogazatát. A tejfogazati időszakban, a tejfogak előtörésének befejeződésével egy átmeneti nyugalmi periódus következik.

Ebben az időszakban szemmel láthatólag nem történik semmi, azonban az állcsontok felkészülnek a maradófogak befogadására.

A fogváltás folyamata 6 éves korban kezdődik el, és 12 éves kor körül fejeződik be. Során a 20 tejfog helyett 32 maradófog tör elő. ( A bölcsességfogak majd csak a 18. év után törnek elő)

fogváltás egy adott szakaszában a tej- és maradófogak együttesen vannak jelen a gyermek szájüregében. Ebben az életszakaszban tehát a tejfogakat az azoknak megfelelő módon, a maradófogakat pedig kissé más módon szükséges ellátni.

fórum dental fogászat ügyelet debrecen fogváltás gyermekkor

(kép forrás : www.pinterest.com)

A kérdés az, hogy a szuvas tejfogak hatással vannak-e az épen előtörő maradófogakra? A válasz, IGEN!

A frissen előtörő maradófogak a szájüregbe kerüléskor nagy valószínűséggel teljesen egészségesek. Ha azonban a szájüregben szuvas tejfogak vannak, szinte biztos, hogy a maradófogak is szuvassá válnak kisebb-nagyobb mértékben.

Ennek az az oka, hogy kinövő maradófogak a tejfogak szuvas felszíneivel érintkeznek ( ún. kontakt-szuvasodások keletkezhetnek), továbbá a maradófogak egy fogszuvasodást okozó baktériumokkal teli környezetbe nőnek bele, aminek következtében ők is elszuvasodhatnak.